Az idő fut, egyre telik.
Ősz múlik, tél következik.
Természetnek e bölcs rendje,
Vonatkozik mindenekre.
Jövőbe tekintő szemem
Zord tél közeledtét látja.
Amely majd az aranyló őszt,
Egyszer mégis felváltja.
Napfény gyengül, minden lehűl,
Fagyos föld magot nem fogad.
Kegyetlen, fagyos szél süvít,
S az ágon bimbó nem fakad.
De a mag, mit elvetettél
Ősznek puha talajába,
Békén szunnyad, és majd kikél
Tavaszi nap sugarára!
1995. CS. B.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése